2017. április 8., szombat

Stephanie Tromly - Csak ​a bajt hozod rám

Stephanie Tromly
Csak a bajt hozod rám


Fülszöveg
Digby és Zoé, a két gimnazista nyomozásának és szerelembe esésének cseppet sem romantikus, inkább vicces és veszélyes története.
Amikor az ember arra készül, hogy Digby barátjaként túléljen egy átlagos napot, az nem sokban különbözik attól, mint ha az apokalipszist készülne túlélni.
Amikor Digby először becsönget, Zoe Webster nincs különösebben elragadtatva. Digby goromba, okos, és nem tűr ellentmondást. Mire Zoe észbe kap, máris nyakig ül abban a vicces és veszélyes eseményfolyamban, amely egy gimnazista lány elrablása ügyében folytatott nyomozáshoz vezet. Ennek az emberrablásnak pedig talán köze lehet ahhoz, hogy nyolc évvel ezelőtt tragikus körülmények között eltűnt Digby húga is.
Ez a borotvaéles párbeszédekkel fűszerezett regény olyan szerelmi történet, amely határozottan nem romantikus, és olyan krimi, amelyben nem a tettes kézre kerítése az egyetlen izgalom. Stephanie Tromly első könyvét nem fogjuk egyhamar elfelejteni.

Véleményem

Az elmúlt időben főként komolyabb lélegzetvételű regényeket olvastam, ezért már nagyon vágytam egy könnyed sztorira, ami felpezsdít, mint egy citromszeletekkel megbolondított jeges limonádé a nyári hőségben. Nos, Stephanie Tromly Csak a bajt hozod rám című története pontosan ezt a hűsítő limonádét jelentette számomra most. Erre volt szükségem! Nyamm. Ezer köszönet a Ventus Libro Kiadónak, amiért lehetőséget biztosított számomra, hogy elolvashassam ezt a könyvet! Stephanie Tromly könyvét a kiadó ajánlotta a figyelmembe – magamtól nem biztos, hogy rátaláltam volna – és bizony nagy kár lett volna kihagyni egy ilyen fantasztikus történetet. Szóval vágjunk is bele: Miért kell feltétlenül beszerezned ezt a könyvet még idén?!

A sztori alapvetően egy ifjúsági krimi, nyakon öntve egy kis humorral és romantikával. A románc tényleg nagyon halvány, ezért biztosan nem mondanám ezt romantikus regénynek. A történet főszereplői fiatalok, akik a gimnázium díszletében kezdik meg nyomozásukat egy eltűnt lány nyomába. Digby belerángatja Zoe-t a kis magánnyomozásába, ezzel a feje tetejére állítva a főszereplő lány életét. Zoe eleinte igyekszik távol tartani magát a tűztől, de idővel már ő sem tud ellenállni a forró nyomoknak, amik egyre ígéretesebbek. Létezhet, hogy egy kis csapat tini képes egy eltűnt lány nyomára akadni, míg a rendőrség kullog a nyomozással? Meglehet!


Történetünk főszereplője, Zoe, egy átlagos amerikai lány, aki szülei válását követően egy jelentéktelen kisvárosba költözik édesanyjával. Új iskola, beilleszkedési nehézségek, egy zakkant anya és egy őrült srác, aki szélviharként érkezik a lány életébe, hogy elkérje tőle a reggeli rutinként készített selfie-jeit. Digby már a kezdetektől zűrös srác, aki leginkább egy tini kiadású Sherlock Holmes-ként definiálható. De tényleg, srácok! Digby megfigyelési képessége több, mint kimagasló: olyan következtetéseket von le a környezetében észlelt jelekből, ami egyenesen félelmetessé teszi egy átlagos halandó számára (mint amilyen én is vagyok). Nos, én mindig is rajongtam a Sherlock Holmes történetekért, szóval, ha esetleg Te is tisztelettel adózol a Holmes kultúra előtt, szerintem ez a regény a Te figyelmedet sem kerülheti el. Regényünk harmadik főszereplője Henry, aki Digby régmúltból ismert barátja. Henry belelát Digby gondolkodásába és jól ismeri a múltját. Egyben Henry jelenti Digby védelmezőjét is, aki segédkezik a nyomozással járó rizikós küldetésekben.


Ebben a regényben megtalálható minden, ami egy szórakoztató történethez kell: izgalmas karakterek, érdekfeszítő cselekmény, csípős párbeszédek, feltárásra váró rejtélyek. Stephanie Tromly egy pillanatra sem hagyta, hogy unatkozzak. Az események gyors tempóban váltják egymást. A cselekmény elsődleges mozgatórugója Digby, aki állandó jelleggel pörög. Nem egyszerűen intelligens, mentális problémái is vannak, amikre hébe-hóba, ha kedve tartja gyógyszereket szed. Nagyon tetszett, hogy a nagy lángon égő Digby, aki kívülről nézve egy eszméletlenül energikus és pozitív karakter, szomorú háttértörténetet kapott. Illetve itt van nekünk Zoe, aki helyzetéhez mérten józan és nyitott az új kalandokra. Tehát a Csak a bajt hozod rám című regény egyik első számú erőssége a karakterek, akik két lábon járó húsvér emberek, erős jellemmel. Nincs nyavalygás, sírás, kétségbeesésRég olvastam ilyen kellemes személyiségekről!

A regény második számú ütőkártyája a szellemes párbeszédek, és a diskurzusokba csempészett humor. Nem egyszer nevettem fel a könyv olvasása közben. Ez a történet mindig jobb kedvre derített, amikor a kezembe vettem… és úgy gondolom, az ilyen könyvek mentenek meg minket a szürke hétköznapokon. Szívesen kísértem el Zoe-t minden egyes küldetésre, amit Digby eszelt ki. Egy kicsit nehezteltem a srácra, amiért ritkán vonta be Zoe-t a nyomozás eredményeibe, azonban ennek ellenére tetszett, hogy ilyen rejtélyes és furmányos. Szóval egyik szemem mérges, a másik csillogott. De hát, mit tegyünk? Ő Digby, a kis zseni, aki a saját fejében is képes elveszni. Digby mellett Henry kissé elhalványult, viszont ő is fontos szerepet játszott a nyomozásokban, ez tagadhatatlan. Ez így volt tökéletes: Zoe, Digby és Henry társaságában.

A regény borítói

A regény borítója is jól sejteti a derűt és a humort, amit a tartalomban megtalálunk. Bár nekem a külföldi borítók egy hajszállal jobban tetszettek, így sem ütött el a magyar változat a könyv hangulatától. Szép munka! Csak reménykedni tudok, hogy a véleményem leírása után más is leveszi majd a boltok polcairól, hogy közelebbről is megismerkedjen Stephanie Tromly világával. Ahogy láttam, ennek a könyvnek lesz folytatása is, ami miatt már nagyon izgatott vagyok! Ide nekem, de melegében!
Ella Fisher

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése