2016. december 31., szombat

2016, goodbye!

2016 év búcsúztatása

Ez a nap is eljött, vége ennek az évnek. Sok izgalmas és kevésbé izgalmas könyvvel találkoztam idén, sok minden történt velem, ami emlékezetessé tette ezt az évet. 2016-ben összesen NEGYVEN könyvet sikerült elolvasnom. Jövőre szeretném túlszárnyalni az idei teljesítményemet, és beszámolókat hozni nektek minden könyves tapasztalatomról. A mai nap az év búcsúztatásáról és a jövő év köszöntéséről szól, szóval szeretnék boldog új évet kívánni mindannyiótoknak és egy kisebb díjkiosztót tartani az idén olvasott könyveim között!
Köszönöm mindazoknak, akik követnek! Remélem, jövőre is velem tartotok! 💚😉

2016-ban olvasott könyvek
Az év felfedezettje 💙
Számomra az év felfedezettje Ruta Sepetys, akitől idén két kötetet is olvastam (Kalitkába zárt álmok, Árnyalatnyi remény). Az írónő stílusa nagyon egyedi, olyan történetekkel ismerkedhettem meg általa, amik nagy hatással voltak rám. Regényei nem illeszkednek a mainstreamhez. Az Árnyalatnyi remény című történetének minden sora arany, ami nem csak a történelem szerelmesei számára jelent minőségi szórakozást. Legnagyobb örömömre 2016 végén egy új regénye jelent meg magyarul, amely a Goodreads egyik díját is elnyerte. Kötelező lesz beszereznem!

Ruta Sepetys

Kedvenc könyv 😎
Ironikus, de éppen az év utolsó heteiben talált rám az idei kedvenc könyvem. Ez pedig nem más, mint Marie Lu Legenda című kötete. Hosszan áradoztam erről a történetről az oldalon közzétett bejegyzésemben, amiben a véleményemet osztottam meg veletek. Csakis ismételni tudom magam: a sztori pörög, a szívünk végigzakatol a sorokon, az izgalom a plafont verdesi. Kellett nekem ez a könyv az év végére! Úgy felpezsdített, mint egy jéghideg zuhany nyáron. Gratulálok Marie Lu-nak!

Marie Lu - Legenda

Legjobb férfi karakter idén 👦
Idén volt szerencsém Anna Banks Szirénia öröksége című trilógiáját (Poszeidón, Triton, Neptun) elolvasni. A kötetek hangulata és története kimondottan változatos volt, könnyed szórakozás az év bármely időszakában. Szereplői szórakoztatóak, férfi főszereplője (Galén) pedig kimondottan jól felépített: következetes, komoly, felelősségteljes karakter. Egy igazi szőke herceg fehér lovon, akit mégis sikerült az Írónőnek úgy árnyalni, hogy valódi húsvér embernek (vagy szirénnek ugyebár) tűnjön. Az egész trilógia legjobb karaktere, és számomra az idei év nyertes férfi karaktere is egyben.

Anna Banks - Szirénia öröksége trilógia - GALÉN

Legjobb női karakter idén 👄
Női fronton egy fokkal nehezebb volt a választás, mint férfi esetén. Bár a Ragyogás trilógia csupán záró kötetét olvastam idén, Waverly Marshall izgalmas karakterén nem tudtak túltenni vetélytársai. Én már tavaly a szívembe zártam Amy Kathleen Ryan-t és a Ragyogás trilógiát, ami nem csak a karakterek, de a történet terén is nagyot alkot. Waverly céltudatos, okos, érzelmes, és legfőképp bátor lány, akinek a szemszögéből élvezet végigsétálni a történet ösvényén. Kapunk tőle tragédiát, titkokat, lövöldözést, érzelmeket. Le a kalappal az Írónő előtt! Imádtam!

Amy Kathleen Ryan - Láng - WAVERLY MARSHALL

Legnagyobb csalódás 😒
Ezen nem kellett sokat gondolkodnom… Jessica Park merényletet tervezett az agyam és szívem ellen, amikor a Lélegezz velem! című könyvét megírta. Ez a könyv megtestesítette számomra az orbitális csalódás fogalmát. A Flat out love szerzője, akit a kedvenceim közé fogadtam, mindent lerombolt, amit eddig bennem felépített. Nem mondok nagyot, ha azt állítom, hogy a Lélegezz velem! a Szeretni bolondulásig című történet tökéletes ellentéte. Tartalmatlan, logikátlan, egysíkú, primitív módon erotikus, mindezt megfejelve egy szörnyű szereplőgárdával. Meglepő, hogy moly.hu-n ekkora sikereket könyvelt el ez a regény… Biztosan fordítva kötöttek be engem, de számomra ez a könyv értékelhetetlen papír– és időpazarlás volt egyszerre.

Jessica Park - Lélegezz velem!

Top 5 könyv, amit biztosan elolvasok 2017-ben 💕
Rengeteg betervezett könyvem van, amikre kíváncsi vagyok. Valószínűleg egy év is kevés lesz ahhoz, hogy mindet elolvassam, de igyekszem a lehető legnagyobb mennyiséget elfogyasztani jövőre. Ugyebár idén 40 könyvet sikerült elolvasnom, csak remélni merem, hogy jövőre ezt meghaladom, és akár 50 könyv is sikerülhet. No, de lássuk, mely könyvek kapnak biztos helyet a jövő évi repertoárban…



2017-es fogadalom 🙇
A jövő évben határozottan több magyar szerzős könyvet szeretnék olvasni, mint idén. Annyi jobbnál-jobb magyar írónk van, nem is értem, miért nem feküdtem rá eddig a témára. Sebaj, jövőre bepótlom a hiányosságaimat. 😄


.--.--.--.--.--.--.--.--.--.--.--.--.--.--.--.--.--.--.--.--.--.--.--.--.--.--.--.--.

Köszönöm szépen, hogy elolvastad az évzáró cikkem és időt szántál rám! Remélem, csodás szilvesztere lesz mindenkinek. Érezzétek jól magatokat, szép és gazdag új évet kívánok minden kedves olvasómnak!

Ella Fisher

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése